A KÉPZÉS MENETRENDJE

A mesteriskola hetedik kurzusának (BLMI7) programja három alapvető fejezet köré csoportosul.

  • A beruházáslebonyolító működésének keretei, lehetőségei, eszközei
  • A beruházáslebonyolítás az építési beruházások folyamatában
  • Projektismertetések, esettanulmányok

A képzés részletes tematikájának megtekintése (feltöltve: 2026.09.16.)

Tervezett első képzési nap: 2026. november 19.

A képzési napok menetrendjének megtekintése (frissítve: 2026.10.05.)

A képzés hibrid oktatási formában fog zajlani: az személyes képzés mellett – online elenlétre is lehetőség lesz. Az elsőt követő képzési napokon a jelentkezői létszám függvényében, egy, a személyes jelenlétre való igény céljából kialakított regisztrációs felületen jelezheti a részvételüket.

A képzés képzés sikeres teljesítése: a mesteriskola hallgatói a kurzus végén – megadott szempontok szerint – lévő, vagy legfeljebb két éve befejezett konkrét építési beruházásról kell szólnia, amelynek megvalósításában a hallgató személyesen részt vett és jól illusztrálja, hogy össze tudja kapcsolni a BL Mesteriskolában elsajátított ismereteket a szóban forgó projekt megvalósításának folyamatával. A képzésen való részvétel összesen 12 alkalommal kötelező, amely teljesíthető online vagy személyes jelenléttel, azzal a feltétellel, hogy a 12 alkalomból legalább 4 alkalommal személyesen (kontakt módon) kell megjelenni..

A képzés követésére jelszóval védett online felület fog a hallgatók rendelkezésére állni, amelyen a képzési nap folyamán az előadásokat kísérhetik. Ez az oldal szolgál a jelenlét igazolására is a nap folyamán, illetve a felületen elérhető csevegőablakban van mód kérdéseket feltenni, továbbá